Ugrás a fő tartalomra

2. éves blogszülinap és cukkinis-banános palacsinta

2 éves a blog, november 9-én, 2010-ben indult útjára, sok jókívánság és bátorítás közt. 

A két évesekről a következőket olvastam: 
  • Jól fejlett az egyensúlyérzéke, járása magabiztos, előre tud hajolni, hogy valamit felvegyen és már nem bukik orra.
  • Időközönként szívesen játszik magában is /fejlődik ügyessége, alkotókedve, fantáziája, logikus gondolkodása, figyelemösszpontosító készsége, kitartása/.
  • 2-3 szavas mondatokban beszél. Sokat beszélgessünk vele, figyelmesen hallgassuk végig, kérdéseire őszintén, egyszerűen válaszoljunk. 
  • Minden tevékenységére rengeteg odafigyelést és megerősítést igényel. Az igazi jutalom, ha érdeklődünk iránta és tevékenysége iránt, a nehézségek láttán oldja szorongását, míg a tárgyi jutalom anyagiassá nevelheti.
  • Ügyeljünk rá, hogy a lehető legkevesebbet tévézzen, és kizárólag neki való műsorokat. A legjobb, ha együtt megnézünk vele egy mesét és utána kikapcsoljuk a tévét.
A két évesek világa tehát már differenciáltabb, érdekesebb, valamennyivel tudatosabb is. A második évet két egyszerű kifejezéssel is megvilágíthatjuk a blog szempontjából: béke és cukkini. 

Béke: mert úgy érzem, sikerült könnyedén venni a blogot, nem hajtott egy kitalált megfelelési kényszer. Akkor volt poszt, bejegyzés, amikor annak megérkezett az ideje. Ehhez azért hozzájárult az is, hogy bővült a digitális játszótér, az Instagram-on például gyorsabban és egyszerűbben látszom, de ott kép van és nemcsak gasztro. Illetve sokat ismételtem a korábbi receptekből, amolyan biztonsági best of működött két bejegyzés között. A blog Facebook oldala is kicsit másként frissült, mint itt.  Tehát békesség a magánéletben, békesség a konyhában, sok, de nagyon sok palacsinta és cukkini.

Cukkini: mert ezen a nyáron a cukkini valahogy összeforrt a bloggal, a receptekkel. A fűszeres cukkini krém receptje minden képzeletet felülmúlt látogatottság tekintetében. Több mint 6800 letöltés. Köszönöm minden kedve látogatónak, jó érzés, igen csak. Egyéb cukkinikat is kerestem hozzá, bűvölt a cukkinis  édességek tárháza is. Szépen bezöldültem, de jól megy ez a szín hozzám :)

Tehát, öröm volt Veletek, az összes csatornán. Fejlődött a tudomány, most már kevesebbszer kell visszakeresni bizonyos recepteket. Maradjatok hűek magatokhoz, szóljatok ha hülyeséget csinálok. S mint minden két évesre, rám is jellemző: az igazi jutalom, ha érdeklődünk iránta és tevékenysége iránt, a nehézségek láttán oldja szorongását, míg a tárgyi jutalom anyagiassá nevelheti. 

És recept is jön, eléggé megosztó, előre szólok. Pedig csak más, szokatlan. Fehér liszt és tejtermék nélkül.  Tíz hónaposok imádják :) Az ötlet: innen

Cukkinis-Banános Palacsinta

Hozzávalók
- 1 banán
- 1 közepes, zsenge cukkini meghámozva - 230 gr
- 1 ek vaj
- 2 tk cukor
- 75 gr zabpehely
- 1 tojás
- 1 késhegy szódabikarbóna
- 125 ml víz

Elkészítés
A cukkinit meghámozzuk, kockákra vágjuk és egy kanál felforrósított vajon puhára pároljuk. Mondjuk közepes lángon, tíz perc alatt, opálossá vállnak. 

A többi hozzávalóval együtt betesszük egy késes mixerbe vagy turmixba. Krémesre turmixoljuk. Megfelelő serpenyőben olajat, zsiradékot hevítünk s kisebb szedőkanállal egy adagot szedünk a palacsinta tésztából. Addig sütjük amíg a felületén kis lukak nem jönnek létre. Ekkor már könnyen fordítható, megsült az alja. 

Mogyorókrémmel, juharsziruppal, lekvárral esszük. 

A lányoknak furcsa volt, egynél többet nem vállaltak be belőle. Nagyon puha, nagyon natúr ízű, a zab jellegzetes íze viszont dominál. Több banán kerülhetne bele. Esetleg méz. 

Timivel mi elfogyasztottuk, s elgondolkodtunk, hogy ez milyen egészséges, lehet át kéne térni erre a fajtára.

Aztán jól ejtettük is a témát :)


Megjegyzések

  1. Gratulálok a blogszülinapodhoz (és a békéhez, mert azt elérni a legnehezebb szerintem)! A cukkinis csodákat pedig ezentúl is kíváncsian várom :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a szülinaphoz! Még sok-sok csodás ételkölteményt kívánunk Tőled - nekünk!

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot a blogodnak! Csak így tovább! :o))

    VálaszTörlés
  4. Gratula a kettőhöz, meg a sok jó recepthez, még sok-sok ilyen kettőt kívánok neked:-))))

    VálaszTörlés
  5. Még 1x gratulálok a második blogszületésnapotokhoz!!! Még nagyon sokszor ennyit kívánok Nektek! :)

    VálaszTörlés
  6. Boldogságos vidámságos blogszülinapot!!!:)

    VálaszTörlés
  7. Na megérkeztem én is a köszöntőre!! Végig mosolyogtam a bejegyzést...:)) Boldog blogszülinapot kívànok, valamint mèg sok különleges recept felfedezését cukkiniből!! Ja, és még sok receptet hasonlóan kellemes írással tűzdelve... :D

    VálaszTörlés
  8. Boldog blogszülinapot utólag is! (az én blogom is ezen a napon ünnepelte a szülinapját, de még csak az elsőt :)))

    VálaszTörlés
  9. További sok blogszülinapot és sok-sok ilyen finom receptet:)

    VálaszTörlés
  10. Jó érzés és ujjongó lélek szállt reám, hogy ilyen sok megerősítést és jókívánságot küldtetek. Meg lelkiismeret furdalás is, hogy mennyi helyen jártam már rég, ahol pedig 2 éve még nagyon gyakran :) de hát, a béke és a cukkini a hibás mindebben. Köszi, hogy vagytok, olvastok, szerettek!

    :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke