Ugrás a fő tartalomra

Sült, Illatos Cukkinis Tészta Túróval és Parmesánnal

Az egyszerűség kedvéért. S mert idősebbek is elkezdhetik. A fiatalok meg pláne. Nagyon. Egyszerű. Könnyű. A recept nem magyar, de amerikai. Az összetevők magyar boltból, magyar forintért, magyar bendőbe. Easy. 
Hozzávalók:
- 2 közepes cukkini jól megmosva (a hűtőben várt reám kb. egy hete)
- fél fej (6 gerezd) fokhagyma
- kis olívaolaj a sütéshez
- 25 dkg fussili vagy csavart tészta
- kis citromlé
- 2,5 liter víz (a tészta főzéshez)
- 2 ek tehéntúró
- ízlés szerint parmesan sajt
- só, színes és frissen darált bors






Lemerjük, lecsöpögtetjük, s egy szép tálba helyezzük.  Az időközben elkészült sült, illatos cukkinit a könnyebb kezelhetőség végett kisebb darabokra vágjuk. A fokhagyma gerezdeket megszabadítjuk a sült héjuktól. Ezt a finom keveréket rárakjuk a tésztára, lazán elkeverjük. 

2 kanál túrót elmorzsolunk rajta. Megszórjuk parmezánnal. Timi szerint túl száraz lett, így adjunk a parmesan előtt még hozzá kis olíva olajat (mi mást). Nagyon egyszerű és finom vacsi lesz belőle. 



Megjegyzések

  1. Én eddig túró nélkül keszítettem,de így is ki fogom próbálni.Jó kis kaja,az egyszer biztos.

    VálaszTörlés
  2. Kis fűszerezéssel (és parmezánnal) az a kevés túró szerintem passzol hozzá - ajánlani tudom :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke