Ugrás a fő tartalomra

Petit Canard - kicsi(t) kacsa

Avec champignon et patate. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Amikor féláron adják a gourmet *****kacsamell nevezetű csodát, akkor könnyen megesik rajta az ember pénztárcája. Pedig csak egy kis darab. S ha már megvan, akkor gyorsan meg is kell sütni. Pontosabban lassan, ezt tanultam ugyanis a nagy blog barátoktól. És azt hogy krumplifőzelékből van 63 találat, kacsa mellből pedig nem. S mindegyik nagyon elegáns, finom és különleges, mind olyan alapanyagokkal, amik nincsenek otthon. Áfonyaszósz, rebarbara, moszat, maszat. Kicsit lestem a technikából, a többi az enyém meg azé aki megeszi. Voilá. 
a szerelem cica (ismét Timitől) örül a kacsának
Hozzávalók:
- 26 dkg kacsamell bőrrel, féláron
- 5 szem közepes krumpli hámozva, kockázva
- 50 dkg champignon gomba kockázva
- 2 ek. kacsazsír
- só, bors
- fokhagyma granulátum
- metélő hagyma

Elkészítés
A kacsa mell mindkét oldalát, éles késsel bevagdostam, s bekentem sóval, borssal, fokhagymával és szárított metélő hagymával. Egy evőkanál kacsa zsíron, mindkét oldalát szépen megpirítottam kb. 5 perc alatt. Már ekkor őrjítő illata volt :) A krumplit, gombát nagyobb kockákra vágtam, ment hozzá az összes fenti fűszer - csak következetesen és egy kanál kacsa zsír. Sütő zacskóba tettem az összes zöldséget, közéjük bújt a pirított kacsa, s ráöntöttem a sütés után megmaradt kis zsírt is. Bekötöttem a zacskó száját és elő melegített sütőbe tettem egy tepsire. Kicsit kilyukasztgattam a zacskót, hogy a gőz tudjon távozni, de a kukta hatás ne maradjon el. Hát nem is maradt el. 45 percig közepes lángos sült , aztán kapott még tíz percet, amikor már kivágtam a tetején a zacskót. Felcsapott a forró, illatos gőz s ennek mi nagyon örültünk. Timi kapott csak belőle, mert a gomba miatt kihagytam a felesleges gyermek győzködő kört. Büszke vagyok !

Megjegyzések

  1. óóóóóó........nagyon szeretem a kacsát :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor jöhet a kacsatánc :) volt féláron libamáj is, de az ár mellé ergya, csúnya, viseletes májat adtak, így kimaradt. Ez a kacsa viszont nagyon ott volt. Meg kell találnom a háztáji beszállító lehetőséget . Új kedvenc született!

    VálaszTörlés
  3. Nem csak a szerelemcica örült neki, hanem én is....és fogok ma ebédnél is. Szerintem isteni volt!!! :-)

    VálaszTörlés
  4. Jaj, megint zavarban vagyok :)köszi. Jól esik, hogy jól esik :)

    VálaszTörlés
  5. Kacsa kacsa kacsa! Imádom! Most már tényleg elindulok hozzátok, először a fincsi torta, most meg a kacsa. Teljesen kikészültem :DD

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ütősen néz ki, biztosan isteni lehetett:)

    VálaszTörlés
  7. Köszi - Ha lett volna pénzem változtatni az arányokon, a nagyobb halom a kacsa lenne, s nem a patate et champignon :)

    VálaszTörlés
  8. Kedves Beastie! Te lettél az Online Vacsoracsata 2. hetének egyik játékosa! Kérlek nézd meg a blogom!
    Üdv,
    Kutya és Konyha
    Hajrá Beastie!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke