Ugrás a fő tartalomra

Spanyol sült csirke

Keksz sütésre készültem s elakadtam az egyik összetevővel. Borkősav. Természetes antioxidáns. Kerestem-kutattam s belefutottam ebbe a receptbe. Lucky Me. Mivel a csicseriborsó már bent figyelt a hűtőben egy ideje, a többi köréje kanyarodott. Körettel bővült.

Hozzávalók:
- 3 fél csirkemell (50 dkg)
- 1 nagy lila hagyma, 8 cikkelyre vágva
- 5 gerezd fokhagyma
- 1 tk fűszerpaprika
- 1 ek olivaolaj
- 1 konzerv aprított, hámozott paradicsom
- 1 konzerv csicseriborsó (400 gr)
- 75 dkg krumpli, hámozva, hasábokra vágva
- só ízlés szerint

Ezt a tálat tegnap vettem, kis családi méretével és árával igazán meggyőző volt. Gáztűzhely jól begyújtva.  Megfelelő méretű kerámia tálat kivajaztam s belefektettem a 3 csirke darabot, köré rendeztem a lila hagyma és fokhagyma gerezdeket. Megszórtam piros paprikával és olivával megöntöztem.  Beugrott a sütőbe kb. 10 percre. Óvatosan kivettem. Ráöntöttem a lecsöpögtetett csicseriborsót és a paradicsom konzervet. Köré és tetejére halmoztam a hasábra vágott , megtisztított krumplit. Megszórtam mégegyszer paprikával s még egy kis olajjal megöntöztem, sózás után. Lefedtem és fél órára visszabújt a sütőbe. A végén még kapott fedés nélkül 10 perc pirítást. A végeredmény egy ilyen paradicsomban úszó, lightosan fűszeres finomság. A gyerekek megették. Persze a hagymát jól leválogatták belőle. Jó volt, na.


Táncos vidámságot a végére: Danny Deluxe - Booties Made 4 Walkin' 

Megjegyzések

  1. Gombhoz a kabát étel :-))) Szuper lett!!!

    Épp tegnap fogtam a kezembe egy ilyen tálat a boltban, aztán visszatettem (hülye), pedig teljesen oké volt az ár/érték arány! Lehet visszamegyek...

    VálaszTörlés
  2. 699 Ft, elsőre jól szuperált. Ez egy ilyen összedobós, laza étel, hogy honnan spanyol (paradicsom?) az már nem derült ki. A konyhánk falfestése viszont spanyol hangulatú :)

    VálaszTörlés
  3. és szép az új háttér.. mármint a blogé

    VálaszTörlés
  4. food fight. organic vs junk food :)

    VálaszTörlés
  5. köszönöm a csirke nevében is :)

    VálaszTörlés
  6. klasszikusok újra - ma ez lesz a nagyon gyors ön ismétlés :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke