Ugrás a fő tartalomra

Serpenyős Cukkini Frittata

A cukkini, bár lassan vége a nyárnak, még mindig konyhánk fontos eleme. Felkapom a fejem, ha valamelyik étel fő összetevője ez a finom tökféle. Most olvastam, hogy vértisztító hatású, reumatikus gyulladások és az asztma kockázatát csökkenti. Tiszta egészség. Olaszországból terjed el szerte Európában, miután spanyol és portugál felfedezők elhozták a mai Mexicó, Guatemala területéről. Mai receptünk is egy jellemzően olasz étel, melyet hálaadáskor fogyasztanak, elsősorban húsmentesen. Olyan mint az omlett, ám mégsem, mert az elkészítés során sütőbe kerül a serpenyő, miután a tojás már kicsit összeállt. Ez a frittata, mégpedig csípősen, fűszeresen, cukkinisen. Reggelire, holnap, jöhet is egy ilyen. 


Összetevők

- 2 ek. extra szűz olívaolaj
- 1/2 fej vöröshagyma, apróra vágva
- 1 kis jalapeno paprika, apróra vágva (kihagyható) 
- 1 közepes, fiatal cukkini, vékonyra gyalulva
- 1 cső kukorica(szem)
- só, bors
- 8 nagy tojás


Elkészítés

180 C-ra melegítjük elő a sütőnket. 

A tűzhelyen közepes hőfokot kapcsolunk és egy vastag aljú serpenyőt teszünk rá. (Olyan serpenyőt használjunk, amelyiknek levehető a füle, illetve bírja a sütőbe tételt is.) Az olajat kicsit hevítjük, majd beletesszük az aprított hagymát és a jalapeno paprikát. Kevergetve, 5 percig dinszteljük, sütjük.

A cukkinit alaposan megmossuk, a két végét levágjuk, nem hámozzuk, majd a négy oldalú reszelő uborka gyalu része segítségével vékonyra karikázzuk. A cső kukorica héját leszedjük és egy éles kés segítségével levágjuk róla a kukoricaszemeket. A cukkinival együtt beletesszük a serpenyőbe, összekeverjük, majd 7-8 percig sütjük. Amíg puha nem lesz. Ezt követően kicsit sózzuk, borsozzuk.

A 8 tojást egy keverő tálba ütjük, fél tk. sót adunk hozzá, alaposan elkeverjük.  Ráöntjük a serpenyős zöldségekre, kicsit elkeverjük, majd 2-3 percig sütjük, amíg a felszíne egy kicsit megszilárdul. Közben már nem keverjük. 

A serpenyőt áttesszük az előmelegített sütőbe, ahol további 5 percig sütjük, amíg szép aranybarna nem lesz, illetve a közepe kicsit megemelkedik. 

Jobb, ha hagyjuk kicsit hűlni. Szeletekre vágva tálaljuk.... Friss házi kenyérrel, esetleg kevés tejföllel a tetején, igazi lakoma. 

A recept forrása: a whole living magazin volt. 


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke