Újjászületett a konyhánk. Eddigi formájában még a 80-as évek végéből maradt ránk, a lakás előző tulajdonosa rendezte be, az akkori lehetőségekhez képest, megfelelőre. Az akkori lehetőségek ritka, eseti főzést is jelentettek, alig vagyunk itthon és akkor se főzünk, mentalitást. Változott a lakás tulajdonosa, tíz évvel ezelőtt birtokba vettük, amit kaptunk, elemes bútor, minőségi bizonyítvánnyal ellátott, 4 gázfejes Karancs tűzhely, alig munkalap felület. 10 évig, ahogy nőttön nőtt a családunk, a meglévő körülményeket használtuk ki. Kerülgettük egymást, megégette a gyerekek kezét a sütő, szépen lassan épült le.
A nappali, fürdőszoba, festés, tapétázás, parketta csere ezek lassanként mind megvalósultak az elmúlt tíz év alatt, de a konyhába csak egy új asztal + székek kerültek, esetleg egy-két kiegészítő (késtartó, sóőrlő). Egy éve befészkelte magát a gondolat a fejünkbe, hogy a konyha is végre, újjászülethet. Lassan, komótosan haladva (én kicsit féltem is a feladattól) terveztük meg Timivel az új konyhát ami evidens, hogy a svéd design jegyében született meg. Összeállt a költségvetés. Talán elég lesz, gondoltuk. Húsvét előtt árajánlatokat kértünk, barátok, ismerősök szakipari munkáira. Új elektromos hálózat szerelés a gépek miatt, csempézés, festés, régi gázüzem eltávolítása, lekötése, padló csere, víz elosztás, bútor szerelés, berendezés.
Mindezeket a munkákat, természetesen, csak hétvégén, esetleg néha hétköznap, a rendes főállás után, pár órában. Húsvét óta tartott ez a hadi állapot. A múlt héten felgyorsultak a dolgok, bútor vásárlás és a festés befejezése kedden. Szerdán bútor szállítása és a linóleum feltépése, ami 7 négyzetméteren, öcsémmel, kettőnknek, 5 órán keresztül tartott. Aztán még néhány óra és leraktuk a laminált padlót. Áram még nincs. Csütörtökön az asztalosok ripsz-ropsz, 5 óra alatt készre bútorozzák a nagy, földön álló szekrényekkel a konyhát. Óriási előrelépés. Csaptelepet persze elfelejtettünk venni. A csap bekötése 3 óra alatt - szintén nagy sikerélmény. Pénteken áram bekötés, konnektor, indukciós főzőlap, elektromos sütő (mindkettő svéd kooperációban tervezett, fejlesztett), este próbaüzem, elég tutti.
Szombaton rendezkedés, majd a hiányzó fali polcok, belső tárolók, akasztók beszerzése majd folyamatos felszerelgetés, fal fúrás, csempe fúrás, tipli falba beragasztás, mert lötyög, csupa kaland, szórakozás az élet.
Komoly, bükk munkalap felületet vettünk, nem győzzük törölgetni, amikor egy kis víz ráfröccsen. Ápolni is kell, néha csiszolgatni, s akkor meghálálja a törődést. A régi konyha munkalap felülete összesen 60 x 60 cm volt, amin osztoztam a kávéfőzővel, a fakanáltartóval, mézes üveggel és fokhagyma tartó cseréppel. Nos, ez most gyökeresen megváltozott. A pannon puma ugrott egyet s rögtön 120 x 60 + 2 x 60 x 60 hasznos munkafelület lett.
Fűszernövények, mágneses késtartó, reggeliző kellékek polcának felszerelése, mosogatógép (talán júniusban - a helye elég jól kivehető) régi gereblye felkutatása (borospohár tartónak), a nem túl sok szakácskönyv elhelyezése, a fagylaltkészítő gép elhelyezése, s más efféle hívság vár még reánk. Viszont, már most a kedvenc helyünk lett a konyha. A nyugalom szigete. Egyszerre ketten is tudtunk benne főzni, sütni a Timivel, Kamilla imádja nyitogatni a szekrényeket, s pakolni a lisztet, cukrot, amarant.
Maradjatok velünk, a konyhával együtt a blog is szépen , újra életre kell, az elmúlt hónap a tervezgetés jegyében sem telt tétlenül, van mit megvalósítani. Melyhez már eszköz, hely és talán idő is akad most már elég.
A családi asztal egy bárpult szerű munkalapból lett megálmodva, ami az ablakig fut, s aki belül ül, az állandóan csak gyönyörködhet a ház közelében lévő fák lombkoronáiban, madarakban, napsütéses reggelekben. A legjobb hely a lakásban.
Köszönetnyilvánítás: Timinek a kitartásért és az ötletes tervekért. Pityesznek a villany szerelésért, Gergőnek a festésért, Daninak a linóleum-parketta besegítésért, Lacinak az extra gyors fal javításért és csempézésért. Krisztiánnak az akciós csempék győri beszerzéséért, Apunak, Anyuknak az extra gyerek vigyázásért, Péternek az konyhatervező szolgálatnál az 5 csillagos tervezésért és a gépvásárlási ötletért, a szomszédoknak a türelemért, az blog olvasóknak szintén a türelemért és a sok jó tanácsért, ötletért, Mohának a kimerítő konyhagép javaslati konzultációért. Ámen.
Csuda helyes lett a konyhátok, és az étkező sarok is nagyon meghitt! Kívánok Nektek jó sütés-főzést, kellemesen elköltött étkeket!
VálaszTörlésKöszi Kriszta, nagyon ideje volt a változásnak, egymást tapostuk, bénán kényelmetlenül voltunk. Így most jobb. Sőt, szuper :)
TörlésGratulálok, gyönyörű konyhátok lett! Egy ilyen konyhában szívesen "basáskodnék" én is és külön köszönöm, hogy részletezted a megvalósítását. Így ugyanis már nem tartom épp annyira kivitelezhetetlennek a konyhám felújítását. Külön gratula a jó hangulatú íráshoz, amit öröm volt olvasni. :)
VálaszTörlésKöszi Alíz. A nagy teljesítményű gépek hozták magukkal a kötelező villamossági, hálózat felülvizsgálatot, majd a falak szétvésését, mert régi, alumínium vezetékek voltak, csak új felragasztva a falra.Új megszakító tábla, fal fúrás, vezetékek kötögetése, csuda móka. A többi, ehhez képest (fal javítás, glettelés, festés, csempézés, burkolat) már nem igazán kivitelezhetetlen dolog. Viszont öröm, ha végre elkészül. Köszi a dicséretet.
TörlésNagyon szép lett, gratulálok, teljék sok örömötök benne!:-)Várjuk az új finomságokat az új konyhából!
VálaszTörlésMájus 1. volt a Timi szülinapja, ezt kérte ajándékba. És sikerült, őt a csomagolás sem lett rossz :) a finomságok már készülnek, ismerkedünk az új technikával is
Törlésszépséges lett :)
VálaszTörlésköszönöm :)
TörlésNagyon szép ízléses lett! :) A sütő milyen márkájú?
VálaszTörlésFramtid OV9, Ikea saját márka, de a technológia azt hiszem whirpool a háttérben. Köszi a méltatást.
TörlésKöszi szépen a választ! :)
TörlésNagyon klassz lett az új birodalom :-)) Használjátok egészséggel!
VálaszTörlésFel-felkuncogtam, ahogy leírtad a részleteket, ismerős volt 1-1 pont :-DD
Köszi, a linóleum felszedése kapcsán egy hétig hordoztam a sebeket a kezemen, megfelelő ismeret és eszköz (hilti és linóleum véső fej) hiányában. Annál jobb most :)
TörlésNagyon klassz lett !
VálaszTörlésEgyüttérzek, mi februárban csináltuk:) Egész más érzés. Csak megállni , ott lenni, vigyázni mindenre. Nekem néha olyan érzésem volt, hogy másnál vagyok:)
Nem kis munka, ügyesek vagytok !
Köszi. A legnehezebb, lelki része az volt, amikor szembesültem vele, hogy mostantól kezdve nem fogok főzni, ki tudja meddig. Anyukám készített 2 x szombati ebédet a családunknak, amúgy pedig elég szegényesek voltak a lehetőségek. Kb. szendvics, cornflakes. De túléltük. S tényleg olyan, mintha vendégségbe lennénk :)
Törlésváó!!!! Nagyon szuper lett, gratulálok! Jó sütést-főzést benne :)
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésNagyon szuper lett a végeredmény! Én is szívesen sütnék egy jó kis curd-ös whoopie pie-t egy ilyen konyhában :)
VálaszTörlésHa elküldöd azt a bizonyos jó kis curd-ös whoopie pie receptet, hát majd megsütöm én :)
TörlésNagyon szépe lett az új konyhátok, talán egyszer majd a miénk is megújul a sok teendőt követően. Használjátok jó sokat! Süssetek, főzzetek finomakat!
VálaszTörlésKöszönöm. Munka, pénz és lemondás van benne. Most meg sok öröm :)
TörlésNagyon klassz lett! Gratu!
VálaszTörlésAzt a piros háthú eltolós ajtajú polcot én is nézegetem a konyhába felsőpolcnak. A tányérok beleférnek?
Amúgy meg ellophatom a blogomba a kész képeket? Hogy ilyen egy mindennapi gasztroblogger új konyhája :D
Gratulálok! Használjátok egészséggel! Kerüljön ki innen sok finomság...
VálaszTörlésKöszönöm, most már csak újra be kell osztani az időt a család és az addikció között :)
TörlésKöszi.
VálaszTörlésA piros hátfalas polc elég széles a tányéroknak is, s ahhoz képest, nem olyan vészes az ára, hogy konyhaszekrénynek használjuk.
A képek mehetnek, de ne lopjad, hanem oda adom, elküldöm az eredetieket, sőt, többet is, ha kell, e-mailben.
Köszi az infót és akkor várnék néhány fotót! :)
TörlésNagyon pöpec lett, egy kis konyhából ilyen jót kihozni nem egyszerű, látszik, hogy jól átgondoltátok!
VálaszTörlésKöszönjük. Én már a tervezési szakaszban fogtam a fejemet, hogy jaj, hogy lesz ebből konyha. Aztán nagy nehezen összeállított a Timi egy tervet az ikea honlapján, azt vittük be s pofozgattuk kicsit a tervező sráccal, akinek itt is köszi, nagyon jó ötleteket adott hozzá. Pl. megforgattuk a mosogató alatti szekrényt, így a szifon és a nagy görgős polcok is elfértek egymás mellett.
TörlésHű, gyönyörű lett a konyhátok, öröm lesz benne a sütés-főzés! :) 5 évvel ezelőtt estünk át ezen Mi is (építkezéssel egybekötve), ezáltal néha az írásaidban úgy éreztem, mintha saját magunkat olvastam volna. :D
VálaszTörlésJó sütést-főzést kívánok Nektek, ezáltal sok-sok receptet a blogra! Várom, hogy milyen finomságok fognak kikerülni ebből a csodaszép konyhából... :)
Köszi, nekünk is tetszik, a gyerekek is jól érzik benne magukat, bár csak nekem ér le a lábam a bárszékről :) a finomságok pedig lassan sorra kerülnek mind.
Törlésuhh nagyon szép lett! éljenek a fehér konyhák és a magasan elhelyezett sütő :) sokkal de sokkal jobb ha az ember belát, ugye? a fehérrel nekem tapasztalatból csak annyi bajom, hogy baromi sokszor kell tisztítani (bár ezt tudtam korábban is :)) )
VálaszTörléshát akkor hajrá új konyha! kellemes sütögetést!
Köszi! Hát ezért nem lett a padló fehér, mint a nappalinkban, mert azzal szórakozunk eleget. Erre pedig itt majd nagyon vigyázunk, hímes tojás..... a falat viszont (majdnem) VOC mentes, gyerekbarát festékkel festettük le, hogy ne legyen már annyi a károsodás a konyhánkban. Annak a kiválasztása is sok időbe telt :)
TörlésNagyon szép lett! Timinek boldog szülinapot utólag is!
VálaszTörlésAz írásod is szenzációs, a vége kissé Oscar-díj átadásosra sikerült, jót mosolyogtam rajta:)))
Használjátok egészséggel, örömmel, készüljön sok finomság benne!
Köszönjük, átadom.
TörlésA vége direkt lett ilyen, természetesen, hiszen sok ember sok támogatása kellett ehhez, nem csak pénz és képzelőerő.
Hanem okos és meggyőző készülék specifikáció, ügyes konyhatervező alkalmazott (jó marketing ötletekkel és szuper gépekkel).
Tehát mission & vision - completed :)
Hú, látom nem csak nekem tetszik a konyha:) Gyönyörű lett!!! Azok a szekrényajtók valami mesések, én biztosan ki sem mozdulnék onnan!
VálaszTörlésKöszönöm Neked is, jó bemenni a konyhánkba. Kamilla (11 hónapos) mindegyik fiókot, szekrényt nyitja, melyeket sajnos gyerek zárakkal kell elcsúfítanunk nemsokára, vagy egy járóka elemet betenni a konyha ajtóba - de akkor meg ideges lesz :)
TörlésSzép lett:-))))
VálaszTörlésNagyon jó lett! Én is elfogadnék egy ilyen konyhát :)
VálaszTörlésGratulálok az új konyhátokhoz:) Szuper lett:) Nagyon jó betekintést nyerni hol készülnek a finomságaitok:) Konyhára fel!:)
VálaszTörlésAkkora öröm egy új konyha...már annak aki szívesen időzik ezen helységben.
VálaszTörlésAz én "birodalmam" 4 éve készült el sok évi álmodozást követően.Azóta is minden nap örömmel tölt el,és még szívesebben főzök,mint korábban.
Nagyon tetszik a megújult konyha! Ehhez a dizájnhoz ment volna a svéd áruház fekete konyhai csaptelepe :)
VálaszTörlésawuááááhhh! micsoda konyha! könnybe lábad a szemem...mikor lesz nekem ilyenem!
VálaszTörlésjódarabig kerülgethetem még a tejeszzacskócsücsköket meg pizzadobozokat meg kávézaccot:(
amúgy ellenem zsinórral voltak összekötve a könyvek, pelenkával bekötve a virágcserepek szája, összemadzagozva a fiókgombok... terminátor gyerek voltam én is:D
no de csak azért mondom, mert a madzagozás talán kíméletesebb az új bútorral, mint a zár. talán...:) Gratulálok a konyhádhoz!:)