Ugrás a fő tartalomra

Botrány Bécsben - Scandal at Wien

Scroll down for English.

Történetünk február 21-én este kezdődött, a festői Bécsben. Munkatársaim, a kelet-európai régió minden részéből érkeztek. A régi Monarchia jelen volt akkor ott az asztalunknál. Az asztal pedig egy régi, patinás bécsi sör klinika egyik külön terme volt, az úgynevezett zöld terem (ziberen-stüberl).

source: www.goesser-bierklinik.at
A külön terem a Gösser Sör Klinikán található, mely jelenlegi formájában 1683 óta áll fenn. Egy rövid korcsolyázás után, éhesen indultunk az étterembe. Mind a tízen. Szlovák kollégám már korábban jelezte, hogy ő mindenképpen a híres “Wiener Schnitzel”-t szeretné fogyasztani, a még híresebb krumpli salátával. Ami azért híres, mert csak Bécsben készítik ezt a hagyományos salátát nem lisztes krumpliból. Majonéz nélkül. Ahogy máshol nem készítik. Nagy volt a várakozás. Elhelyezkedtünk az asztal körül, s természetesen sört rendeltünk előétel gyanánt. Eddig nem is volt semmi baj. Következhetett a levesek majd a fő fogások kiválasztása. Az étlap hagyományos fogásokat kínált, XXI. századi árakon. Legtöbben a "Viennese soup tureen" -t választottuk, ami a google fordító szerint bécsi leves tálban. Kifogástalan volt, zöldségben és húsban gazdag. 


source: www.goesser-bierklinik.at
Főétel: korábbi látogatásaink során megtanultuk a bécsi szentháromságot -  “Tafelspitz" (főtt marhafartő tormával), “Zwiebelrostbraten” (hagymás rostélyos) , “Wiener Schnitzel” (bécsi szelet). Sok tanakodásra nem volt okunk, ugyanis előző este testületileg “Zwiebelrostbraten”-t fogyasztottunk. Jöhetett most valami más. 5-en, azaz a társaság fele “Wiener Schnitzel”-t rendelt, természetesen krumpli salátával. Hogy a többiek mit, az most már, a történtek fényében nem is lényeges. 

A pincér felvette a rendelést, majd elment. 10 perc (!!!) múlva visszatért, s közölte, hogy sajnos, a krumpli saláta elfogyott, nem tudja azzal felszolgálni a bécsi szeletet. Botrány! De komolyan. Szlovák kollégám teljesen összetörve, csak néz maga elé, a világ elsötétült, mindennek vége, armageddon.  Kérdezzük, hogy hogy lehet ez. Válasz: egy harminc fős csoport is ezt rendelte, így nekünk már nem jutott. S hát mégis, mivel ennénk, sült krumplival vagy vegyes salátával? Vagy csak úgy magában. Iszonyú nehéz döntést hozni így, hogy elment a kedvünk az egésztől. Szlovák kollégám végül a vegyes salátát választotta. Elfogyasztjuk a levest. Rendben. Legalább 30 perc, amíg kihozzák a főételt. Addig a fonák helyzetet olyan jókedvűen és kreatívan, viccelődve, gúnyolódva oldjuk meg, ahogy csak bírtuk. 

source: goesser-bierklinik.at

Valahányszor jött a pincér és kérdezte, hogy hozhat-e valamit még inni, rögtön ment is a válasz, hogy persze, "Krumplisaláta nem volna mégis ?"  Amikor a desszertekre került a sor, hasonlóan büntetők voltunk, felsorolta, hogy miből lehet választani - kérdésünk: "Krumplisaláta nincs ? " Kitaláltuk, hogy a 30 fős társaság valószínű mind japán (elnézést a japánoktól ), úgysem veszi észre, ha sült krumplit kap. Illetve ha mindenkitől csak egy kiskanál krumpli salátát elvesznek, máris megvan a vágyott adag. Vagy kimegy az egyik közeli imbiszbe (Bécsben vannak bécsi szeletre specializálódott utcai büfék is) és hoz pár adaggal. De nem. A pincér egyre kínosabban mosolygott, értett angolul, értette a vicceket, de nem szerette.

Desszertnek 
Ismét egy ismerős - Kaiserschmarrn -  vagy Császármorzsa, ami itt palacsintából készül. Illetve Somlauer nockerl - somlói galuska. Ugyanaz, de mégis más. Ja, és nem hoztak krumplisalátát. Pedig nagyon szerettük volna. Több desszertet kértünk 2 nagy tányérra, hogy mindenki kóstoló rendszerrel falatozhasson. De a krumplisalátát csak nem tudtuk feledni. Szomorúan, de jóllakottan indultunk vissza a szállodába. Tartotta bennünk a lelket (mármint a szlovák kollégában) hogy útközben még találunk nyitva tartó wiener schnitzel imbiszt, ahol aztán 5 kg-ot vehetünk a salátából. De mind be volt zárva. Másnap, a céges ebédszünetben meglepetés érkezett, egy nagy tál igazi, bécsi krumpli saláta. Testvériesen elosztottuk. Mint a régi Monarchiában.

Veletek fordult már elő ilyen botrányos eset ? :)

English version for all my colleagues

Our story has begun at the evening of 21th February, in the picturesque Vienna. My colleagues has arrived from all corners of Eastern Europe. The old Monarchy was presented at our table than. And this table been found in an old, tarnished vienesse bier clinic, in a separate room, so called green room (ziberen-stüberl).

The separate room was situated in the famous Gösser Beer Clinic, that exist in the current shape since 1683. After a short ice skating, we were hungry and walked to the restaurant. All 10 of us.  My colleague from Slovakia mentioned previously, that by all means, he would like to have the famous “Wiener Schnitzel”, with the even more famous potato salad.

That salad is famous, because only at Vienna they make this traditionel dish  from not floury potatoes. And without mayo. Like nowere else. So, we had big expectations. We settled down round the table and naturally ordered beers as an appetizer. So far, there was nothing wrong. Could come the decision about soups and main dishes. On the menu traditional meals were shown at the price of 21th century. Most of us have choosen the  "Viennese soup tureen" , that according to google translator, Vienesse soup in a bowl. That was perfect, rich in vegetables and meat. 



Main dishes: we have already learned the lesson about the vienesse Holy Trinity during our previous visits - - “Tafelspitz" (cooked beef rump with horseradish), “Zwiebelrostbraten” (fore-rib with onions) , “Wiener Schnitzel” (wiener schnitzel). There were no reason for temporization, because last night we all ate "Zwiebelrostbraten”. Now, could come something completely different. The half of the group, 5 people has ordered "Wiener Schnitzel”-t of course with potato salad. So, what else was ordered, is irrelevant now,  because of  what happened lately. 

source: guetekueche.at
The waiter has taken our orders, than left. Came back 10 minutes later (!!!) and told us, he is sorry, but they run out of all potatoe salad, so could serve the wiener schnitzel only without. Scandal! But, for real.  My slovakian colleague is totally crashed, just watch itself, the world is dark, all ending, armageddon.  Asked the waiter, how is it possible. Answer: there was a group of 30 people and they all ordered Wiener schnitzle, so for us, nothing has left. So, what would we like instead of? Stake, friend potatoe or mixed salad? Or just plain. It was a horrible and hard decision, totally lost our mood and interest in it. The slovakian colleague has choosen the mixed salad. Got our soups. Well done.Takes 30 minutes to get the main dish. Up to that, we have saved our time with fun and creativity, mockingly about the potatoe salad, in this false position. 
source: rezepte-und-tipps.de



Every time as the waiter came to us and asked, can he bring anything els to drink, we had the ultimate answer - sure, "do you have potatoe salad yet"? And when it was a turn to the desserts, we had the same punishing joke. The waiter has just recited all they have and our request was - "Don't you have potatoe salad, insead ?" 


We have figured out, that the gruop of 30 people (taking our potatoe salad) are maybe all japanese (sorry from real japanese people), so they would not even realize if they get fried potatoes. Or at the kicthen if the remove from all 30 portion only a spoonfull each, than we have the desired one served. Or just go out to a close imbis (in Vienna, there are fast food bufets with specialization to wiener schnitzel) and bring some to us. No way. The waiter smiled more and more painfully, understood all our jokes in English, but not really liked. 


source: budapestcookingclass.com


Desserts
Again, a familiar one to me - Kaiserschmarrn -  or Császármorzsa, that made from pancakes here. And the famous Somlauer nockerl - somlói galuska (no suitable translation for this sorry, you should taste it). It's the same, but different. And they did not served potatoe salad to us. But we really loved to. We asked more different desserts in two big plates, to have degustation maenu, choice for all. But we still could not forget potatoe salad at all. We were gorged but mournfully went back to the hotel. It has kept the soul (mainly in our colleague from Slovakia) that we could find an open wiener schnitzel imbis on the way home, where we could buy 5 kilos of potatoe salad. But everything was closed. Next day, in the company lunch break, we had a great surprise - a big bowl of real, vienesse potatoe salad has arrived. Shared brotherly ansd sisterly. Like in the old Monarchy. 


Have you ever had such a scandal story like this ? :)

Megjegyzések

  1. Igen!
    Itthon egy olasz pizzázóban füstölt lacazos pennetésztát kaptam, mert elfogyott (vagy sosincs?) a másik megkívánt lazacos verzió, ott és akkor dönteni amikor már vágysz valamire, felháborító ! Brrrrrr.... vendéglőben füstölt lazacot egyébként többet nem eszem, az ugyanis szaglik...... És első megérzésre (szaglásra) akár romlottnak is tűnhetett volna, de aztán rájöttem, hogy a kemény és száraz reszelt sajtjukkal megszórva olyan kémiai reakcióba lépett, hogy szerintem három asztallal odébb is érezték... Legközelebb maradok a férjem által választott és jól bevált calcone-nel.
    Együttérzés, és béke veletek !!!

    Végül ki küldte az ajándékot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ingyom! Velünk először esett meg ilyen kényelmetlen dolog. Rendelés után visszakozni - nagyon nem szép.

      Az ajándékot osztrák kollégánk intézte (reggel bement a megfelelő helyre, megrendelte, s ebédre meg is hozták) és okozott igazi meglepetést, szolid örömet.

      :)

      Törlés
  2. Történ hasonló velünk is. Budai kis vendéglő. Hirtelen ötlet volt: "Nem eszünk egy rántott sajtot?" De, miért is ne. Leültünk, jött a pincér, ital, majd megrendeltünk 2 adagot. Direkt kértük, hogy ne a Camambert verzió legyen hanem a Trappista változat. Kb. fél óra után, már feltűnt, hogy akik utánunk érkeztek, már lassan végeznek a fogyasztással, mi meg még ott ülünk korgó gyomorral...Pincér hívás...Kérdezés, a pincér sápadtan mondja, hogy elfogyott a Trappista sajt, válasszunk valami mást. Rossz szájízzel, de választottunk. Fél óra múlva meg jött az étel. Megettük. Fizetéskor jött a pincér, elnézést kért és azt mondta: Egészségükre, nem tartoznak semmivel! Megköszöntük és fizetés nélkül távoztunk....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez korrekt megoldás, a kényelmetlenség ellenére. Mi tízen voltunk és semmi lelki ismeretfurdalás a pincérek részéről. Pedig igencsak igyekeztük megkeseríteni az életüket :)és a végén kaptak borravalót :) legközelebb inkább egy modernebb steak house-ban megyünk, pl ide:

      http://zum-huth.at/hdm/english/menu/

      Törlés
  3. Hát, ha elöre tudom, hogy jöttök, megrendeltem volna Nektek elöre egy kondér krumplisalátát... ;-) Egyébként ez tényleg egyedi eset lehet, ilyen bakiról én még nem is hallottam, pedig járjuk a bécsi éttermeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, osztrák kollégám sem... épp ezért rugóztunk ezerrel a pincérek idegein :)

      Törlés
  4. Nekünk egy régi balatoni vendéglős esetünk van, amit szállóigeként megmaradt. Túrós palacsintát akartunk desszertnek, mire a pincér megjegyezte:
    - A túró töltelékként nem funkcionál!
    :))

    VálaszTörlés
  5. Most már én is szeretnék egy adag krumplisalátát...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Amit első este, desszert gyanánt ettünk az tökéletes volt, enyhén csípős, ecetes, a hagymák pont ropogósak, krémes, érett a "lé" a salátában..... csak úgy magában is - megéri :)

      Törlés
  6. Hehe...jártam így. Qrva sokan benyomultunk egy cukrászdába egy kis gyorsasági autóverseny után, rendelünk. Barátnőmnek velem szemben kihozzák azt, amit én is kértem. Velem 5 perc múlva közlik, hogy bocsi, az előző az uccsó darab volt, lőjek mást. Ímmel-ámmal megtettem. Újabb 10 perc, s érkezik....üres kézzel. Az sincs amit kértem. Hát ezek után, ha 10 percbe telt megállapítani a készlet kifogyása, akkor már semmit se kértem. Hisz úgy dukált volna, hogy ha már 2 azonos cucc megrendeléséből 1 volt kielégítve, akkor a másodiknak próbáljak kissé gyorsított tempóban valamit vinni.
    Azóta sem jártam ott.
    Az esetnek folytatása van, ugyancsak Sepsiszentgyörgy (oda se megyek többé csak Köjálos baráttal). Ismét hatalmas társaság, voltunk közel 20 személy. Leves, főétel rendel, leves elfogyaszt. Főétel vár. Mindenkinek kihozzák. Utolsónak nekem. Kaja jéghideg. Szólok, hogy na, ne már. Kaja visszavisz. 2 perc múlva megmikrózva visszahoz. És pincér vérig sértődik, mikor közlöm, hogy bocsi, az étlapon nem szerepel, hogy melegített kajával szolgálnak, így legyen szíves úgy értelmezni az előző szövegem, mikor visszaküldtem a cuccot, hogy ezt én NEM eszem meg.
    Hja, azóta nem járunk sem ügyességi sem gyorsasági versenyekre Szentgyörgyre.
    Persze gondolom a legkínosabb az osztrák kollegának volt.


    és egy rövid kérdés: Lencsilány blogjáról készítettél valamit végül? Mert linket nem kaptam.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke