Ugrás a fő tartalomra

Sütőtök krémleves medvehagymával

Igen, jöhet az első kérdés, hogy kerül a medvehagyma az asztalra, levesbe? Szezon sehol, minek itt villogni. Meg különben is, a medvék mennek aludni. Mindjárt. Pedig a válasz : Egyszerűen, fűszervajat készítettem belőle. Még tavasszal. Fagyasztottam. S sikeresen találkozott a kedvenc sütőtök krémlevessel. Hát így. Semmi flancolás. 

Hozzávalók (4 személyre):
-700 gr meghámozott, kimagozott, felkockázott sütőtök
- 4 dl víz
- csipet só
- 5 dl tej
- 5 tk barnacukor
- 3 ek. rizs
- 1 ek vaj
- ízlés szerint zöldfűszer (petrezselyem)
- ízlés szerint medvehagymás fűszervaj
- ízlés szerint még cukor
- ízlés szerint még só

Elkészítés:
  1. A sütőtököt meghámozzuk, magjától megszabadítjuk, kockára vágjuk. A víz hozzá adásával, fedő alatt, takarék lángon, puhára pároljuk. 
  2. A tököt ezt követően botmixerrel vagy egyéb mixerrel pépesre aprítjuk.
  3. Visszatesszük a főző edénybe, majd tejet, csipet só és pár tk cukrot adunk hozzá. Hozzáadjuk a rizst is. 
  4. Fedő alatt, szintén alacsony lángon puhára főzzük a rizst. Illik kavargatni, mert könnyen leég/kifut, mert tej van benne, s az hajlamos. Ha elkészült a leves, hozzáadjuk a vajat s már tálalható is.
  5. Ízlés szerint sóval, cukorral, zöldfűszerrel, medvehagymás fűszervajjal ízesítjük.
  6. Melegen fogyasztjuk.

Forrás: F. Nagy Angéla: A család szakácskönyve

Megjegyzések

  1. Ezt szeretem, és van már sok sütőtök levesem, de medvehagymával még hiányzott. Eddig. Jövőre teszek el én is ilyen fűszervajat!

    VálaszTörlés
  2. Ez a fűszer vaj benne az igazi szerintem. Amúgy az édeskés, sűrű töklevest is bármikor megesszük.Fűszervajjal meg csak én ettem meg. Az újdonság nem varázsolta el sajnos a családom :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke