Ugrás a fő tartalomra

Vörös lencse krém - reggelire

Úgy volt, hogy ezt nem írom meg. Mert vendég poszt, Szamoca recept-oldaláról. De. Annyira jól sikerült, s végül is egy picit alakítottam rajta, tehát büszkeség van és egy fenomenális, szuper krém, reggelire. Természetesen az egész alapja a vörös lencse, ami vagy van, vagy nincs. Aki ezért hajlandó elmenni egy megfelelő (bio) boltba, annak már megérte elolvasni a receptet. Aki meg nem, az irigykedhet. Mert valóban isteni lett. Jöjjön most az egyes számú reggeli krém. Jelenleg. Utolsó napsugárnál fotózva. 
Hozzávalók:
- 20 dkg vörös lencse (bioboltban kapható)
- 2 közepes paradicsom
- 1 kápia paprika
- 1 piros lecsó parika
- 5 karika cukkini
- 1 nagy fej vörös hagyma
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 3 evőkanál olívaolaj
- só, bors
- petrezselyem, oregano, bazsalikom, zöldfűszer

Elkészítés
A vörös lencsét fél liter vízben sóval, borssal és a többi fűszerrel feltesszük főzni. Nekem 5 perc alatt lefőtt róla a víz, így kicsit utána pótoltam. 10 perc alatt puhára (szét) fő. Közben egy serpenyőben, olíva olajon az apróra vágott hagymához adtam 
- a kimagozott, apróra vágott paradicsomokat
- a kimagozott, apróra vágott 2 féle paprikát
- az 5 karika, felaprított cukkinit
- sót, borsot és 10 perc alatt, közepes lángon jól összepárolom. Közben megfőtt a lencse a fűszeres lében. Nagyjából elfőztem a levét. A lencsét és a zöldségeket mind beleöntöttem egy nagy késes mixerbe (a botmixer rég bedöglött) és alaposan pépesítettem. Még egy kis sót, borsot elbírt a végén. Belereszeltem egy gerezd fokhagymát. Már melegen nyalogattam az ujjaimat, meg a mixer fedelét. Friss, tönköly kenyéren ez volt a vacsorám. Aztán még három kanállal ettem. Csak úgy magában. Állagát tekintve kicsit mint a sárgaborsó püré, de annál sokkal jobb. Legyőzte az előző krémet, a cukkinisat


Megjegyzések

  1. Nagyon szeretem a vörös lencsét, levest készítettem belőle.
    Azt hiszem ezt is kipróbálom, van is itthon egy kis zacsival:-))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól hangzik. Éppen a napokban gondolkodtam, hogy a spájzban maradt fél csomag vörös lencséből mit készítsek. Köszi az ötletet. :)))

    VálaszTörlés
  3. Nekem első találkozásom, bár úgy vettem, hogy kolléganőm dicsérgette, milyen jól felhasználható mindenre :) És szerintem még egyéb zöldségekkel is turbózható a krém, amit ki is fogok próbálni, mint padlizsán, gomba.

    Köszi, s remélem ízleni fog Nektek is :)

    VálaszTörlés
  4. elmentve, mert ez nekem is ehető :)

    VálaszTörlés
  5. De kár, hogy nincs mixerem! (A botmixer nálam se nagyon szuperál). Mindenesetre mentve, hátha jézuska megértő lesz:)

    VálaszTörlés
  6. Ez remekül hangzik!! Pompás mediterrán vagy indiai reggeli-kiegészítő ;-)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon finom, ki fogom próbálni

    VálaszTörlés
  8. Az egyszerűség (és a jófajta fűszerezés) hatása - egészségetekre. Örülök, hogy tetszik :)

    VálaszTörlés
  9. Irigykedem :) De már keresem a guglin az új otthon környéki bioboltokat. Amúgy is állandó kérdés, hogy mi kerüljön a kenyérre.

    VálaszTörlés
  10. Ma kipróbáltam ezt a krémet. Isteni lett! Csak ajánlani tudom mindenkinek.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke