Ugrás a fő tartalomra

Hagymás (Ton) Hal Burger

Update 2014. A nehéz napokra. Azokra a napokra, amikor a meglévő alapanyagokból kéne főzni. S nem bevásárolni. Csak azért, hogy. Felhasználni a tartalékot, aminek valójában ez a sorsa. Csak az időzítés kérdése. Itt van hozzá a válasz. A fenti elnevezés három szóból áll. Hol van benne a kakukktojás? A "burger" mert az módosulatlanul külföldi. A tonhal legalább részben magyar. Tono Rosso, ugye? A recept pedig az everyday food blog-ról van, Martha Stewart-tól. Alapjába véve, megengedve, de nem teljes mértékben. Amolyan férfi recept.


Hozzávalók
- 3 x 185 gr tonhal vagy szardínia konzerv
- 1 nagyobb tojás szépen felverve, héja nélkül
- 1/3 csésze zsemlemorzsa /zabliszt  (kb. 5 evőkanál lehet)
- kis csipet koriander
- só, bors, oregáno
- pár levél medvehagyma / kis fej apróra vágott vörös hagyma
- 1 ek citromlé
- kevés olaj a sütéshez

Elkészítés
A három konzerv halat kibontjuk, az olajat vagy a saját levét lecsöpögtetjük róla. Sőt, kinyomkodjuk belőle mindet. Összekeverjük a tojást. Hozzáadjuk a konzervhalat. Hozzáadjuk a citromlevet, fűszereket, apróra vágott (medve)hagymát és a zsemlemorzsát/zablisztet. Jól átgyúrjuk, s egy deszkán kilapítjuk. Ujjnyi vastagra. (Iszunk is egy ujjnyi unicumot. Mondom, hogy férfi recept.) Kézzel kis korongokat formázunk belőle, s kevés olajon, mindkét oldalát barnára sütjük. Az erős hal szag a munkahelyi, közös étkezések nagy barátja, mindig szeretik, ha ilyet hozok. De ez most nem zavart senkit.


Az eredeti receptben készült köret is, a 2014-es update party falatka, herkentyű burgeres formát vett.

Kivételesen medvehagymát tettem a köretbe is, ami barna rizsből készült rizottó féleség, de a recept nem eladó, mert nekem nincs olyan. Amúgy finom, de más nem volt rá kíváncsi a családban.

Csak a halas burgerre.

A kenyér sütőtökös, ötperces kenyér, a paradicsom és kígyó uborka ellenőrzött bio, a saláta jég, az étvágyunk jó. 

Megjegyzések

  1. Összefutott a nyál a számban, annyira guszta! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, olyan intenzíven ton, hogy csak na :)

    VálaszTörlés
  3. Fasza! Nagyon!

    Csak pasik ihatnak aztán Unicum-ot? :-))

    VálaszTörlés
  4. :)

    Nem nem.

    Jäger almalével ugyanúgy mehet, a lényeg az ujjnyi. Hogy legyen mérték a burgerhez. Ujj mérték.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke