Ugrás a fő tartalomra

Karácsonykor hibázni - második rész :)

A halászlé (és az este) tehát megmenekült.

Gondoltuk, a halászléhez most kivételesen nem tészta vagy efféle hívság kerül (volt olyan év, amikor spagettivel (!!) ette a család) hanem finom, friss, fehér kenyér egy helyi pékségből. Mert olyat, én nem tudok. Meg minek kockáztatni. Veszünk egy két kilós veknit, szintén 22-én, lefagyasztjuk, s majd Szentestére felenged, jó lesz.

Jött az ötlet Timitől, hogy fagyott állapotban kell berakni a sütőbe, kicsit benedvesíteni a felületét, majd ott úgy átsül, mintha most vettük volna ki a kemencéből. Majdnem sikerült is. Fél óra elteltével megnézem, jó lesz ez már, ropogós kívül, talán tényleg jó ötlet volt. Vágjuk ketté. Középen kb. majdnem eltört a kés. Nem az igazi. Kettévágva vissza a sütőbe. Még 15 perc. Mert a hal lé is tálalásra kerülhetne már. Tehát a fél kilós kenyerek szenvednek még a sütőben. Megint csak, jó lesz ez már. Egy szeletet tudtam szelni belőle. Többet sem. Viszont az tényleg finom lett. Szerencsére volt pótlás, sima boltiból.
A többi csak címszavakban.

Ezt a Lemon Curd Pie nagyon ígéretes volt. Egyszerű, gyors és finom. Biztos. Omlós tészta. Sütő formák terén bizonyos méret hiányosság áll fenn nálunk. A kedvenc, később lazacban boldogult formát használtam. Túl nagynak bizonyult. Kemény, vékony, ropogós kekszféleség lett az eredmény. Már ahol nem égett meg. Ne baj, majd a gyerekek megeszik reggelire kakaóhoz. Induljunk neki újra, most dupla adag, hogy ne legyen olyan vékony a tészta. Vagy én vagyok ügyetlen vagy nem más. Mint a táblás csoki. Olyan kemény, tömény lett. A citrom krém zseniális, ami viszont alá való, azt másra kéne cserélni. Kívülről csuda szép. Csak a szíve kemény :)

Gesztenyés Beigli

A Mákvirág receptjéből a tészta készült, de porcukor mákkal elkeverve volt itthon, tehát már egy változtatás. Tésztájában mákos beigli, not bad. Legyen belül gesztenye. De mitől lesz krémes, kedves? Kerüljön bele joghurt. (Oldschool vicc. - Mit penget az ügyvéd? - Jog-hurt.) Frankó. Finom. A vége mégis szárazság lett és csalódás. Egyelőre lemondok a beigliről. A szakavatottak helyettesítenek kérés nélkül is.

Ön ostor

Karácsony örömére, elmentünk a könyvtárba. S kivettem egy olyan könyvet, mit még soha. Khm. Khm. Íme:
Kicsit rózsaszín. Nagyon férfias. Krimi és süti receptek. Megőrülök. Szerintem nem tudom ezt tovább fokozni. Még olvasom. Lehet sütök belőle is.

Megjegyzések

  1. A Mákvirág kalács kelt tészta. A beigli az omlóstészta. Van benne élesztő, de sok zsiradék is mellette.
    Amúgy mindenki hibázik, csak nem kiabálja el. A karácsony az jobban szíven üt, mert jobban is készülünk rá.

    VálaszTörlés
  2. Derűsen és vidáman keresem a megoldást. A halászlé fájt leginkább, mert hirtelen és váratlan volt a romlása. A tészták világával pedig folytatom az ismerkedést :)

    VálaszTörlés
  3. Részvétem!

    Amúgy nekem is van ebből a sorozatból egy, címe: Egzotikus csók és gyilkosság, szívesen kölcsönadom! Bár én nem bírtam elolvasni...

    VálaszTörlés
  4. Hát köszi. Nagyon jól szórakoztam:P Nekem, még mindig nincs konyhám:(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke