Epres, rebarbarás túrótorta

A rebarbara. A zöldség, amelyik néha piros is. Amivel nem szoktunk csak úgy összefutni. Különleges sóskaféle, amit ugye, nem is gondoltunk volna. Valahol azt olvastam, hogy maga a negatív kalória, ugyanis több energia kell a feldolgozásához, mint amit a szervezet belőle nyer. Ennyi sok pozitívum után jöjjön egy kis finomság, mely már kétszer került az asztalunkra. A gyerekek csak ímmel-ámmal, pedig isteni, édes és kedvesen fanyar. A recept a szépségtárról van, éljen, és köszönet érte. Komoly rebarbara addikciót találtok.


Hozzávalók egy 26 cm-es piteformához (lehet kisebb is, úgy magasabb lesz):

- 50 dkg túró
- 10 dkg barna cukor
- 2 tojás
- 20 dkg sűrű joghurt (lehetne görög, török is)
- 15 dkg búzadara
- 1 ek vanília kivonat
- 2 ek vaj a forma kenéséhez
- 2 ek zsemlemorzsa (a forma aljára)
- 30 dkg rebarbara
- 20 dkg eper
Elkészítés


A túrót, tojást, búzadarát, joghurtot, cukrot és vaníliát egy nagy, késes mixerbe tesszük és alaposan eldolgozzuk. Ez természetesen egyéb robotgéppel is megtörténhet. A cél, hogy egyenletes, krémes végeredményt kapjuk, jól összetört túróval.

Megfelelő méretű piteformát kivajazunk, illetve az aljára zsemlemorzsát szórunk, hogy a sütést követően könnyebben ki tudjuk venni a szeleteket. 



A formába öntjük a túrós krémet s egyenletesre rázogatjuk. A tetejére szórjuk az aprított gyümölcsöket. Ahogy a szakértők mondják, nem kell hámozni a rebarbarát, elég alaposan megmosni, majd felszeletelni. Mindenféle rost, szál teljesen el fog tűnni, sülni, főni, mialatt elkészül a tortánk. A levelét ne együk meg, egyes források szerint mérgező. Na de a szára. Az nagyon finom. Szeleteljük bátran. A rebarbarát kicsit a kréme bele is nyomkodjuk, úgy intenzívebb lesz a hatás, íz és szín. Az eper darabokat is nyomkodhatjuk bele, amíg még van hely. Ezt követően a maradékot a tetejére halmozzuk. 

A sütőt begyújtjuk, 180 C-ra előmelegítjük, s kb. 40 perc alatt készre sütjük. Az eredeti leírás szerint, akkor jó (kész) a torta, ha a közepe még egy kicsit remegős, pudingos. Hát ezen a ponton én sajnos túl lendültem.


A sütőből kivesszük s hagyjuk kihűlni. Biztos jót tesz neki, ha még egy éjszakát a hűtőben érleljük, de úgysem bírjuk ki. Langyosan is fogyasztható, kiváló, könnyű finomság, igazi nyár kezdő tortaság. 

Barátkozzatok a rebarbarával, bár késve írtam meg ezt a receptet, mert már alig-alig.





Megjegyzések

  1. Nekem jól jött a recept, teli a kert rebarbarával, na jó csak két bokor:-)
    Szép hetet Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ez mindig meglepetésként talál meg, ha valakinek bejön egy recept. Még ha nem is az enyém :) hajrá, hajrá. A saját bokorért (kertért) meg pici irigység van .....

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések