Ugrás a fő tartalomra

Fiam, ez bukta - leülhetsz!

Eddig egyszer készítettem buktát, csak úgy magamtól, talán kalács tésztával kísérleteztem, más formába hozva, barack lekvárral. Nem sikerült. Ami viszont tegnap este készült, az hibátlan, maga a BUKTA, csupa nagybetűvel Édes (sok cukor), lágy, lekváros és néhol csokis is. Kívül ropog, belül omlós, egyszerűen finom. És még sikerült is, mely a kelt tésztás konyhai műveletek nem mindegyikére mondható el. A recept inspiráció, köszönet érte ide: a Barbi Konyhája blog gazdájának. Jókat süt és én újra sütöm. Köszi.
Hozzávalók:

  • 500 gr finomliszt
  • 3 dl tej
  • 1/2 kocka élesztő
  • 3 ek cukor
  • csipet só
  • 3 ek olaj
  • 1 tojás egészben, héja nélkül
  • 1 tojás sárgája
  • 1 tojás a kenéshez
  • sütés álló lekvár (54%-os)
  • csoki

Elkészítés
A lisztet egy nagy tálba tettem, közepébe mélyedést alakítottam ki, beleszórtam a cukrot és megkértem a nagyobbikat (Kíra,8) hogy morzsolja bele a mélyedésbe az élesztőt. Hát az repült mindenfelé. A tejet meglangyosítom és beletöltöm a mélyedésbe. Megvárom, míg felfut az élesztő. 10 perc. Aztán az össze többi hozzávalót is összekeverjük, lágy, omlós tésztát kapunk. Én megszórtam liszttel, hogy ne ragadjon bele a tálba, annyira. Egy órát kelesztettem, szoba hőmérsékleten. 
Duplájára kelt, gyönyörűség. Lisztesen átgyúrtam, kettő felé, majd azokat mind 12 felé vágtam, kis kockákra. Szépen kilapítottam őket egyesével, s ment bele a közepébe a kiskanál lekvár és néha a kis kocka csoki (ét). 

A széleket összecsíptem s gombócot formáltam belőlük. A széleket megkentem olajjal, hogy sülés közben ne ragadjanak annyira össze. Mind a 24 kis gombócot egy közepes, sütőpapírral bélelt tepsire tettem. 

Letakartam, s még fél órát kelesztettem, szépen megnőttek a kicsikék. 

A lányok megkenték tojással, én megszórtam cukorral. Hideg sütőbe tettem s kb. fél óra alatt, közepes lángon, szép aranybarna-ropogósra sütöttem. Egy helyen folyt csak ki a lekvár. Kicsit ki kell hogy hűljön, aztán nincs megállás, eteti magát és a családom :)
Legközelebb kicsit bátrabb leszek a lekvárral, simán evőkanál is mehetett volna bele, de csak óvatosan a gombóc formázással. Amúgy tökéletes.
Nagy adag lesz ez az édes 24-es, fogyasszátok egészséggel.  



Megjegyzések

  1. Nagyon profi!! :) Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Köszi - én meg a születésnaphoz! :)

    VálaszTörlés
  3. NAGGGGYON finom volt!! Császármetszés után abszolút ideális, mint első szilárd táplálék...a 4.napon... :-D

    VálaszTörlés
  4. Ezt az örömet! Megint valami finomság ami másnak is bejön! Nincs ennél nagyobb öröm! Ez a tészta a mami kakaós csigájának tésztája, ami szintén fenn van! Mami = férjem anyukája = anyósom :-D Akivel nagyon jóban vagyunk! :)
    Amúgy nagyon szívesen, cserébe az erdei gyümölcsös pitédért!!
    Nagyon tutik lettek, most én kunyiznék belőle!!!

    VálaszTörlés
  5. Jaj! Elfelejtettem megkérdezni, hogy a szobafelújítás, lakásrendberakás, takarítás, lezajlott-e! Mert nem találtam rá utalást, hogy végre vége! :))
    Nálunk minden évre jut valami hasonló és birkózunk a tennivalókkal rendesen!

    VálaszTörlés
  6. Nem, még a padló lerakás és a bebútorozás hátra van.... de mivel egy hét után hazatértünk a kórházból a legfiatalabb kislánnyal, így mindenképp meg volt a helye és az ideje a finomságnak. Amit még egyszer köszi. Most kel a második felvonás, sütés viszont csak reggel, mert frissen az igazi.

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, ha jól értelmezem a 8 éves Kirának kishúga született? Tímea császármetszésre utalását is félreértettem, de akkor már talán kitisztult a kép.. :D Akkor nagy az öröm, kényeztesd is őket sok energiadús finomsággal!! :D
    Sok boldogságot a picihez!!!

    VálaszTörlés
  8. A Kírához hozzá tartozik még egy Teodóra is aki 6 éves, de őt nem tudtam kicsábítani a konyhába, bár a keverést-kavarást szereti mindkettő, csak hamar feladják, ha nem látványos az eredmény.

    És köszönöm a jókívánságokat.átadom.

    VálaszTörlés
  9. Megint én! Nézz be hozzám, ígérem semmi meló! :D

    VálaszTörlés
  10. Elkészítettem én is és valóban nagyon ütős lett

    VálaszTörlés
  11. Bianka, ez nagyon szuper, én már másodszorra csináltam, 5 féle töltelékkel, de a klasszik piros lekváros, még mindig, az igazi :)

    VálaszTörlés
  12. Eddig nem volt nagy szerencsém a buktákkal és túrós batyukkal, de ezt mindenképpen kirpóbálom, nagyon kecsegtető!

    VálaszTörlés
  13. Zsiri :) remélem ez a Bukta nem lesz bukta, mert olyan egyszerű, még nekem is sikerült. Hajrá!

    VálaszTörlés
  14. Köszi, prósza után jelentkezem :)

    VálaszTörlés
  15. a prósza is elég finom dolog :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fűszeres Cukkini Krém - reggelire

Update: Üdvözlet a közel 15 000 (!!!!) látogatónak, remélem ízlik Nektek ez az egyszerű, finoman fűszeres finomság. Ami a cukkini egyik legjobb formája. A torta mellett.  Hát a cukkinit ( háttal nem kezdünk mondatot )....nekifutok, szemből.... hát a cukkinit nem tudom megunni, mindig van a hűtőben, várja, hogy süti legyen belőle. Most mégsem az lett. Hanem krém. Amit a hozzáadott hagyma és fűszer tesz emlékezetessé. Remélhetőleg. Nekem ízlett. Fél óra az egész, a 2 hónapos (Kamilla) nyűgössége mellett is simán elkészül. A recept  ízzel-lélek Mártitól -  inspiráció, de annyira, hogy már a következő varia saját magamnak jutott eszembe, el is készül nemsokára. Hozzávalók: - 3 kisebb, fiatal cukkini (460gr) - 1 kis fej vörös hagyma - 3 gerezd fokhagyma - kevés olíva olaj - só, bors - majoranna, oregano, rozmaring, zöldfűszerek - késhegynyi őrölt pirospaprika - fél csokor petrezselyem Elkészítés A kis fej hagymát ( lehet szerintem simán nagy fej is ) megtisztítom és aprór

5 perces kenyér - evolúció

5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :)   Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot.               Családi kenyerünk. Egyre jobban megy. Egyre kevesebb energia kell az elkészítéshez. Jó tanácsot kaptam, bátor voltam próbát tenni, s hát bejött. Ha stopper órával kimérem, bizton mondhatom, az 5 perc megvan. Kényelmesen. Az evolúció egyfajta kipróbálási folyamatot jelent, a kenyér egyedfejlődését, formálódását, a tökéletesség felé. Tegyetek egy próbát. Nem fogjátok megbánni. A kiinduló most az Európai Parasztkenyér - DNK receptje volt. Semmi trükk, semmi emelkedett prófétaság. Egyszerű dolgok, dolgos apukák/anyukák/szinglik és mások részére. Elnézést, ha valakit kihagytam. Hozzávalók, nem élelmiszer alapanyag tekintetében : - nagy kelesztőtál ( a bekevert tészta mennyiségének minimum duplája űrmértékben ) - tiszta konyharuha - konyhai mérleg gramm illetve ml mérési lehetőséggel. Vagy egyenértékű szemmérték. - sütőform

Pljeskavica - Balkán Burger

Házi pékségünk egy újabb, a közelgő nyári grill szezonhoz illeszkedő kombóval kedveskedik az olvasóknak. Mai bejegyzésünk igazi családi munkamegosztásról árulkodik. Az alábbi  "Pljeskavica" receptjét öcsém kísérletezte ki, az ő leírását találjátok itt. Rám pedig az a feladat hárult, hogy adjak, süssek hozzá az eredetihez hasonló lepényt. Sok mindent esznek Belgrádban is a Pljeskavica mellé,  kutatómunkám egyik gyümölcse, talán autentikusnak nevezhető, szintén Szerbiából származó lepény. Ezt a holnapi  bejegyzésben találjátok.  source: nytimes.com Megjegyzés: A szó jelentését a "pljesak" szóból (is) származtatják, mely egy helyi kifejezés a tapsolásra, a tenyerek összeütésére. Ez utal a húspogácsa elkészítési módjára és formájára.  Ha a plejskavicát hunglisra kellene fordítani, akkor ez lenne a Balkán Burger. A legfontosabb benne, hogy ahány szerb (bosnyák, montenegrói, stb) régió létezik, annyi trükkel lehet variálni az alapvetően két komponensű étket. Ke