Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2011

Medvehagyma utoljára

Másfél csokor medvehagyma került szombaton a kosárba. Egy 2008-as bejegyzésben azt olvastam, hogy szezonban (március végétől 40 kb. napig csak Miskolcról, vonaton és személyautón 16 millió szál (becsült adat) medvehagyma érkezett a fővárosba, s azt az itteni népek felfalták. Ez egész hegyoldalak letarolásával járt. Félő, nem lesz ilyen sok medvehagyma, ha ekkora nagy a kereslet, a kínálat meg kizsákmányoló. A védett nemzeti parkokban is aratják. Nem kéne. Ültessen mindenki otthon vagy a kertbe, balkon ládában, árnyékos helyen is megnő, s ha vigyázunk rá, szépen elszaporodik, évelő / áttelel. Én kicsit most túl töltöttem vele a családomat. Először. Talán nem utoljára, de jobb lesz a saját termesztés. medvehagymás, túrós scone Delish-től A cukkinis quiche mellett még egy csomó minden készült. Készült medvehagymás scone , túrót már magam adtam hozzá a recepten túl. Nagyon finom.  teljes kiőrlésű tönköly kenyér, medvehagymával Tehát belekerült a türelmes kenyérkébe is. 1 órát sült,

Csirkés-Cukkinis Quiche Medvehagymával

Medvehagymával. Mi mással? :)  Hát persze hogy engem is. Kíváncsivá tett a nagy hype a medvehagyma körül. A piacon eddig vagy nem volt, vagy a kereslet indikálta a kínálatot, szóval most volt. Nagy csokor 500, kis csokor 200 egység. Receptet nem is kerestem, hanem csak fűszereztem. Okosan. A kezdők óvatosságával. Meg persze nyersen is.  a medvehagyma elbújt Az eredeti receptben nem volt medvehagyma, de nagyon megy hozzá. Ez volt a főétel a felhő szelet  második felvonása előtt (reggeli és ebéd), így kínálkozott az összehasonlítás. 1 óra 10 perc alatt teljes egészében elkészült és nagyon finom lett. Gyors és egyszerű, jól megy mindenféle szupersüti elé :) Hozzávalók: - 1 csomag friss, leveles tészta - 50 dkg csirkemell - kis fej hagyma - 2 nagyobb cukkini - 3 dl tejszín - 15 levél medvehagyma - 4 ek olívaolaj - 2 tojás - 4 kisebb, fürtös paradicsoma - 15 dkg reszelt füstölt sajt - só, bors - friss bazsalikom (nemrég vásárolt, meglátjuk, meddig él túl) Elkészítés Megfelelő méret

Felhő Szelet - az önbizalom próbája

Az eredeti recept nagyon szimpatikus lett nekem, mivel így kezdődik..... nem bánom hogy sűrűn kell legyártanom, mert egyszerű elkészíteni..." Hát ez menni fog nekem is. A hozzávalók egy hete már megvannak, de mivel pihennie kell egy éjszakát a hűtőben, legyen péntek este, lazán összedobom. Este 8 órakor kezdtem neki. Kutyaszorítóba kerültem. Abba hagyni nem lehetett, a befejezés meg olyan messze még... a hét műtárgya A hozzávalók és elkészítés menetét pontosan követtem az eredeti receptben . Inkább konyhai kalandjaimat  írom ki magamból, mert felzaklató volt :) a szelet alját és tetejét vékony tésztának (x2) kinyújtva, a tepsi hátoldalán megsütni. Hogy téglalap alakú, illetve ugyanakkora legyen a két lap, hát itt kicsit elvesztem. Szépen vagdostam le a kilógó részeket, 12 szeletet sikerült így létrehoznom. Persze az alja nagyobb  lett, mint a teteje :) majd lesz belőle inka piramis.  Timi szerint, eddigi életem legjobbja :) A vanília puding liszttel és tojások sárgájával e

Sült, Illatos Cukkinis Tészta Túróval és Parmesánnal

Az egyszerűség kedvéért. S mert idősebbek is elkezdhetik. A fiatalok meg pláne. Nagyon. Egyszerű. Könnyű. A recept nem magyar, de amerikai. Az összetevők magyar boltból, magyar forintért, magyar bendőbe. Easy.  Hozzávalók: - 2 közepes cukkini jól megmosva (a hűtőben várt reám kb. egy hete) - fél fej (6 gerezd) fokhagyma - kis olívaolaj a sütéshez - 25 dkg fussili vagy csavart tészta - kis citromlé - 2,5 liter víz (a tészta főzéshez) - 2 ek tehéntúró - ízlés szerint parmesan sajt - só, színes és frissen darált bors A 2 cukkinit megmossuk, a sarkait levágjuk, s vékony szeletekre vágjuk. Ne legyen túl vékony, mert az már nem jó. Legyen fél centis vastagság (vékonyság). Olíva olajjal kicsit megkenünk egy tepsit. Belefektetjük a cukkini darabokat, jó sűrűn. Megszórjuk sóval, frissen darált színes borssal, megint kis olíva olaj spray és a 6 gerezd fokhagyma héjában hagyva, nem megpucolva. Nem nem. Ezt így kell csinálni, értelme lesz a dolognak, meg jó illata. A gerezdek is kapnak egy kis

Csodás keksz - Oreo itt is

Azt hiszem ilyen kekszet már ettem valamikor. Lehet, hogy Rodoszon. Pedig nem is török, görög, hanem inkább angol.  Most, hogy megnéztem közelebbről is, csak azt tudom mondani, hogy nagyon bejön. Bár. Van sajnos a házi receptben egy bár. A krém. Mely vajas. Valószínűleg jobb híján, vagy ezt sikerült házilag, nem iparilag létrehozni. A vajas dolgok pedig néha túl tömények. Annyira nem. Ennek ellenére. Sőt, ezzel együtt, hamar megettük. A recept innen érte el az ingerküszöböt, de nagyon. A krémen pedig dolgozni kellene, hogy ne vajas, hanem tejszínes legyen inkább. Ilyen habfix-el lehetne kísérletezni, a túró rudi tortánál eléggé bevált.  Ami még jó volt, hogy egy éjszakára beraktam az utolsó megmaradt 4 kekszet a hűtőbe. Össze érett , igazi keksz lett a végeredmény. Szombaton először, vasárnap másodszor is( mételni ) kellett. De csak a keksz tésztájából, mert a krém duplán elég volt mindkét sütésre.  Timi meglepődött, hogy lehet ilyen finomat is , házilag. Sőt. Ugye? :)

Vendég pék - 5perces kenyér dióval és mézzel

Sajtkukac archívumából.   5perces kenyér dióval és mézzel.  A régi effektus. Meglátni. Hazavinni. Megsütni. Körbekínálni. És egyik kis cipót gyorsan megenni. Csak úgy, vajjal. A kutyák meg nem kaptak. Hivatkozni. Örülni. Megköszönni. Köszönöm.  Jenny és Laci - nem kaptak kenyeret

4 nap, 4 étterem ....... short restaurant guide Budapest Spring - negyedik rész

VI. kerület, Radnóti Miklós u.sarok , Duna-part, péntek, ebéd idő Sikerült születésnapomon kétszer is ebédelnem, de nem bántam meg. Baraka Lounge  ebéd időben és otthoni meglepetés Timitől. A családi ünnepnapot pénteken, következő nap tartottuk. Én választottam helyet. Böngésztem a Dining Guide-ot (életemben először, ilyen céllal) hogy cafe, bistro vonalon mit kínál, alsó árkategóriában.  És megleltem ezt a szuper, kedves kis helyet. Cafe Panini. Olaszos.  Olaszországi egyik gasztro élményünk a házilag készített piadini volt, amit kinti magyar barátunk és olasz felesége készített nekünk vendéglátásunk alkalmából. Piadini, panini, jó lesz ez, szerintem. Parkolás és az egyirányú utcák kavalkádján igyekeztem úrrá lenni. 3 sarokra sikerült megállni (péntek, ebédidő). Séta vissza. Már ott tartunk az utolsó háznál, a hely pedig sehol. Aztán, utolsó fénysugárként, a saroknál megtörik az épület homlokzata, s ott a kávé, melynek ajtaja nem a Radnóti utcára nyílik, hanem a Duna felé.  Belép

Házi ünnep

ott a trikolor Nincs augusztus 20., viszont van friss, ropogós kenyér  magokkal, metélő hagymával.  Nem öltünk házi szárnyast, mégis készült házi májkrém . S mindez nagyon jó érzéssel tölt el. Kerek és jókedvű tőle a napom. Ráadásul már tavasz van. türelmes kenyér sok lukkal hazai ízek fesztiválja

Early Pleasure

Korai Öröm. Reggeli előtt. Az ágyból, frissen. Új kerámia kő edény beavatása. Hibátlan. A recept nem változott, ez is türelmes kenyér fajta, de most csak kenyér liszt (BL-80), extrák nélkül. A kipróbált sütési idő kerámia sütőtálban, fedővel, jégkocka általi vízgőzzel így alakult: 40 perc közepesen erős láng (alap gáztűzhely), 20 perc fedő nélküli, kicsit mérsékelt lángon. Még 10 percet elbírt volna, ha keményebb héj lett volna a cél. De nem.  Kerámia sütőtál fedővel (tegnap vettük a nagy franszija hypermerkátóban, kevesebb mint 2300 Ft-ért), első bevetés, nagyon bevállt. 

.... and now, something completly different....it's

Mi látható a lenti képeken? Google this :)  Helyszín : Budapest , Podmaniczky - Körút sarok Időpont : Vasárnap, 18.30  Mennyiség : 9 db.  Érzet : mindent legyőz  Ár : majdnem dupla  Megérte : mindennél jobban. Ős eredet . 

4 nap, 4 étterem ....... short restaurant guide Budapest Spring - harmadik rész

Baraka Restaurant & Lounge, kedd és szerda, ebéd időben Közös, munka ebédeink helyszínét a választott Hotel (Andrássy) adta, hozta. Előzetesen körülnéztünk, s tetszett, amit láttunk. A Hotel és az Étterem külön cég, volt némi gond a kommunikációval, ez a Hotel recepciónak tudható be.  Kezdem a kardinális kérdéssel. Somlói. Nem, ez az étterem sem készít a vendég megrendelésére somlóit. Minő csalódás :) De nem adtuk fel, a recepción keresztül, a Lukács Cukrászdából végül is megérkezett a várva várt. 12 óra körül a hely telítettsége hasonlított a fenti képen láthatóhoz. Ami egyáltalán nem zavart bennünket. Mi voltunk a célcsoport. Kiszolgálva.  Munka ebéd egy órában - kihívás. Menük közül választottunk, 3 fogás, a lista ár szerint barátságos, 5000 Ft-os áron. Látatlanban, előre, 9 embernek. Ennek ellenére jól döntöttünk. Ár-érték arány négyes.  Sürgölődő pincérek, nekem is angolul szóltak, de segítettem nekik, hogy én vagyok a kém, aki mindent ért.  Kezdtük kenyérrel. Minden na

4 nap, 4 étterem ....... short restaurant guide Budapest Spring - második rész

Mák Bisztro, szerda, 19.30 Vendégeinkkel a 2 napos tréning között szociális programot is szerkesztettünk, méghozzá meglepetést. Elmentünk a Sziklakórházba. Mivel orvos és kórháztechnikai vonal a cég profilja, gondoltam nem lesz teljesen idegen ez a rendhagyó múzeum. Kemény volt és klausztrofób, kicsit sokk. Amint kiléptünk a szabadba, durva hóesés fogadott minket. Átsétáltunk a váron, a Dísz tér mellett le az Alagúthoz, át a Lánc-hídon és be a MÁK Bisztroba. Nagyon jól tettük. sajtóanyag - mak_bistro_enterieur_01_foto_bujnovszky_tamas Minimál design, fehér, meszelt fal, óriási tükör a pult mögött,ami megduplázza a beltér érzetet, színes székek, 2 személyes asztalok, melyből kérésünkre hosszú sort alkottak. Nyers színű papír asztalterítő, közepesen hangos elektronikus zene. Nem volt zavaró. Kollégáim ezt elintézték azzal, hogy ilyen helyre, a fiataloknak (csapat átlagéletkora 38) ilyen zene kell. Tehát a hideg hóesésből be a kedves, barátságos bisztróba. Láthatóan a figyelem közép

4 nap, 4 étterem ....... short restaurant guide Budapest Spring - első rész

A ritka gasztro élménytúrák egyike esett meg velem a héten. 4, egymást követő napon is éttermeket látogathattam, s azt ettem, amihez kedvem volt. Van ahol mindent megkóstoltam. Szokatlan, új és trendi helyeken ettünk, s mindenhol jól szórakoztunk. Robinson Étterem, Városliget Robinson étterem, kedd este, 19 óra. Közép Európa minden országából érkeztek kollégák Budapestre, egy 2 napos tréning-meeting összejövetelre. A helyet már párszor próbáltuk, így a közös, nyitó, nulladik nap estéje is ide készült. Közel volt a hotelhez, s jók voltak az emlékek. Én harmadszorra voltam. Első alkalommal elájulva, azóta magamhoz térve, de legfrissebb élményem 70 %-os, kicsit csalódás. Bock Villányi Merlottal kezdtük (2007), tavalyról ismerős volt. Senki sem csalódott, jóízűen csettintgettek. Hibátlan, gyümölcsös. Kérés nélkül kaptunk kenyeret és vajat. Nagy csodálkozás, de nekifogott mindenki. Kicsi leves választék van, de gulyást ajánlottunk, csak a hagyomány kedvéért. K-Európa, mindenkinek van